Eltérőek a határaink, bizony azok. Sokszor nem várhatjuk ezért el, hogy a másik magától kitalálja, a miénk meddig tart. Ha így van talán félünk, hogy rosszat fog gondolni rólunk ha megmutatjuk? Talán azért mert nem jók az eszközeink, mert nem hisszük el, hogy valóban jogos amit szeretnénk? Talán mert gyermekként nem engedtek minket határokat feszegetni és azokat megmutatni…..amikor akkor is igent kellett mondanunk, amikor belülről fortyogva legszívesebben sokadszorra is nemet ordítottunk volna. Így tanultunk meg lassan csendben megtörve üvölteni.
De a hosszú ideje üvöltő csend egyszer dühös kétségbeesett hanggá válik majd valahol…akár a testen, vagy egy idegenre irányulva, egy ártatlan kiszolgáltatottra fokozottan lecsapódva…így marva el a másikat, a szeretetet és önmagunkat …..
Nézz szembe vele, mondd megéri? Nézz szembe vele s teremtsd elő a szunnyadó Farkast.
